Inno-tér
2025. június 25.

Gyorsítósáv az innovációnak

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2023 után idén ismét meghirdeti a Gyorsítósáv pályázatot, amely 5 milliárd forintnyi állami támogatással ösztönzi a kutatási eredmények piaci hasznosítását. A program célja azoknak a gyors növekedést ígérő mélytechnológiai (ún. Deep Tech) startup vagy spin-off vállalkozásoknak a támogatása, amelyek magas hozzáadott értékű, költségigényes fejlesztéseket valósítanak meg, de ezek kezdeti finanszírozásához még nem rendelkeznek elegendő tőkével.


A pályázat olyan induló innovatív vállalkozások támogatását célozza, amelyek többségi magántulajdonban vannak, ugyanakkor szoros kapcsolatot ápolnak a tudományos szférával. Az NKFI Hivatal olyan cégek jelentkezését várja, amelyek mögött jellemzően egyetemi vagy kutatóintézeti háttér áll – akár tulajdonosi részvétel, akár szabadalmi együttműködés, akár kutatók, akár PhD-fokozattal rendelkező alapítók révén.

A pályázaton azok a projektek vehetnek részt, amelyek a Neumann János Program egy adott fókuszterületéhez illeszkedve tudományos vagy műszaki újdonságra épülő piacképes prototípus, termék, technológia vagy szolgáltatás kifejlesztését célozzák: legyen szó az egészséges élethez szükséges megelőző, gyógyító és ellátó-rendszerek fejlesztéséről, a gazdaság zöld átmenetéhez és a fenntartható erőforrás-gazdálkodáshoz kapcsolódó megoldásokról, vagy a gazdaság és a társadalom digitális átállásához hozzájáruló technológiai megoldásokról.

„A Gyorsítósáv program tovább erősíti a vállalkozói szemléletet az egyetemi-kutatóintézeti szférában, hozzájárulva ahhoz, hogy a nemzetközi piacokon is sikeres, gyors növekedésre képes mélytechnológiai (ún. Deep Tech) vállalkozások kapjanak új lendületet. Olyan előremutató fejlesztések juthatnak támogatáshoz, amelyek a magyar emberek egészségének, környezetének, biztonságérzetének javulását szolgálják, tehát érdemi hatással lehetnek a társadalom jóllétére és a gazdaság versenyképességére is” – hangsúlyozta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára.

A Gyorsítósáv pályázaton projektenként akár 400 millió forint vissza nem térítendő támogatás nyerhető el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból, azaz a piaci befektetési logikától eltérően az állam nem kíván tulajdonosi részesedést szerezni a támogatott startup vállalkozásokban. Fontos szempont, hogy az állam olyan mélytechnológiai vállalatokat támogasson, amelyek piaci tőke bevonására is képesek: ezért a megvalósítás során a pályázónak vállalnia kell, hogy a fejlesztés piaci hasznosítását elősegítő tőkebevonást valósít meg, és gondoskodnia kell arról is, hogy a projekt eredménye megfelelő iparjogvédelmi oltalomban részesüljön.

A Gyorsítósáv program legutóbbi, 2023-as felhívásában – jelentős érdeklődés mellett – összesen 22 kiemelkedő fejlesztési projekt részesült támogatásban, mintegy 5,7 milliárd forint értékben. A kiválasztott projektek olyan innovatív fejlesztéseket valósítanak meg, amelyek jelentős tudományos vagy műszaki újdonságot képviselnek, és erős piaci hasznosítási potenciállal rendelkeznek. A vállalkozások projektjei olyan jelentős társadalmi és gazdasági kihívásokra keresnek megoldást, mint például a nőgyógyászati rendellenességek innovatív feltárása, az öregedési folyamatok diagnosztikai módszereinek fejlesztése, az antibiotikum-rezisztens kórházi fertőzésekre hatékony választ adó bakteriofág készítmények gyártási folyamatának kialakítása vagy az autóipar számára fejlesztett automatikus ütközéselkerülő szoftver megvalósítása.

Forrás, nyitókép: NKFI Hivatal

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024  2025
Címkék

Innotéka